|
Kezdőlap
|
|
Írta: Administrator
|
|
2012.02.05. |
Negyedik alkalommal látta vendégül újévi koncertjén a több mint tizenháromezer fős közönségét a hegedűvirtuóz a Papp László Budapest Sportarénában. A sok műfajt felvonultató előadást a közmédia egyik csatornája, a Duna sugározza majd.  Mága Zoltán - Azt ígérte néhány éve, hogy még hetven éven át megrendezi az újévi koncertet. - 2009-ben tettem ezt a fogadalmat, a bécsi újévi koncert ekkor ünnepelte a hetvenedik születésnapját. Azt ígértem a hazai zenekedvelő közönségnek, hogy amennyiben a következő esztendőben is teltház előtt játszhatok, akkor hét évtizeden át minden január elsején megrendezzük az eseményt. Arra gondoltam, hogy ha a bécsieknek sikerült, akkor nekünk miért ne lehetne Magyarországon Európa legnagyobb újévi koncertjével előállni. Minden adott: nemzetközi hírű művészek, a világ egyik legszebb fővárosa, valamint zeneértő, zeneszerető magyar közönség. Persze feltették azt a kérdést, hogy „ugyan hány éves is leszek én 70 év múlva?” De biztosíthatok mindenkit, hogy nem tettem felelőtlen ígéretet, hiszen a kisfiam, aki hároméves kora óta szintén a hegedű szerelmese, fellép velem az újévi koncerten, és nagyon szereti a közönség. Van utánpótlás. - Ezek szerint a bécsi koncert adta az ihletet. - Játszottam már a Musikvereinsaal arany termében, ahonnan a bécsi újévi koncertet közvetítik, és természetesen a televízióban is mindig megnéztem. Ekkor merült fel bennem, hogy itthon is életre lehetne hívni egy ilyen szép hagyományt. Gondolom, nagyon sok művész és producer fejében megfordult már ez az ötlet, ami azonban óriási felelősséggel jár. Amikor először bementem az Arénába a koncert időpontját egyeztetni, megpróbáltak lebeszélni. El is bizonytalanodtam egy pillanatra, de a feleségem támogatásával mégis belevágtam. Óriási megtiszteltetés, hogy most már több külföldi újság is úgy számolt be az eseményről, hogy Európa legnagyobb újévi koncertje itt van Magyarországon. - Mi a siker titka? - Úgy érzem, hogy az alázat nagyon fontos a közönség felé, talán ezért sem csalódnak soha bennem. Mindig odafigyeltem arra, hogy minden korosztály jól érezze magát, a műfaji sokszínűség, a káprázatos látványvilág is sokakat vonz. Lebilincselő egy hatalmas aréna grandiózus díszletében fellépni. A közönség ugyanazt a varázst kapja vissza, mint amit én élek át a színpadon. - Nemcsak koncertjein, de jótékonysági akciók állandó aktív résztvevőjeként és indítójaként is rendszeresen hallat magáról. - Engem mindig arra neveltek, hogy segítsek másokon. A szüleimnek köszönhetem, hogy ez a fajta segíteni akarás és empátia az életem része lett, és én is ugyanezt tanítom a gyermekeimnek. Megfogadtam az Úrnak, hogy mindig támogatni fogom a rászorulókat, igyekszem ennek megfelelően élni. - A Dunán több részletben látható a koncert. Hogyan ajánlaná azoknak, akik nem voltak ott? - A produkcióban több mint négyszázan működtek közre, harminc szólista, Magyarország legjobb zenészei-énekesei álltak színpadra. Többek között Szenthelyi Miklós, Keresztes Ildikó, Szulák Andrea, Zsédenyi Adrienn, Kiss B. Atilla, az Operaház és az Operettszínház kiváló művészei, ifjú sztárok: Tóth Vera és Tóth Gabi, Kökény Attila, Tolvai Renáta és még sorolhatnám. Az előadásokat szimfonikus zenekar és tánckar is színesítette. Óriási megtiszteltetésnek éreztem, hogy ezt a közönség állva, vastapssal köszönte meg. - Melyek a legfrissebb külföldi élményei és mi vár önre az elkövetkezendő hónapokban? - XVI. Benedek pápa meghívására a Vatikánban jártam a közelmúltban, aki áldását adta a családomra, a munkásságomra és hazánkra, én egy hegedűt ajándékoztam neki. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt. Hamarosan játszom a szaúdi királynak, és készülök a Távol-Keletre is. Egy újabb száz állomásból álló turnét tervezünk, amellyel a magyar népzenét szeretném népszerűsíteni hazánkban és külföldön. Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján is fellépünk majd. Azt szeretném, ha az emberek közelebb kerülnének egymáshoz, ha az ország határain belül és a határokon túl élő magyarok között újabb szeretethidakat tudnánk építeni. Leirer Tímea vasárnap, Duna 20.05 |
|
|
Írta: Administrator
|
|
2012.01.29. |
Új szórakoztató műsorral tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor. A show kéthetente jelentkezik, az első adást február 2-án láthatják a nézők az m1 műsorán. Fábry Sándort a változó körülményekről és a változatlan célokról kérdeztük. Fábry Sándor – Tizennégy évvel ezelőtt a közszolgálati televízióban indult a tévés karrierje, itt jelentkezett először a Fábry Show. Milyen emlékeket őriz ebből az időszakból? – A műsorról, a közönségről és a csatornáról is csak jó emlékeim vannak. Sajnos az akkori Magyar Televízió nem tudta tovább finanszírozni a műsort, ezért el kellett jönnünk. De szívesen gondolok vissza a kezdetekre. – Miben lesz más a mostani show, mint a korábbiak? – Mindent nem szeretnék elárulni, hiszen kell, hogy hozzon valami meglepetést a műsor. A lényeg nem változik, csak az arányok tolódnak el. Ez annyit jelent, hogy az első, nagyképűen monológnak nevezett rész egy kicsit fésületlenebb lesz, és jelentősebb szerepet kap benne a közönséggel való interakció. A műsor első felében is megjelenik majd egy-egy vendég, a legtöbb esetben hétköznapi emberek, akikhez valamilyen aktualitás köthető. Ami a második részt illeti, ott is próbálunk majd minél több civil vendéget bevonni a műsorba, és szeretném, ha eddig nem szerepeltetett kulturális tartalmak is megjelennének. Szívesen beszélgetek írókkal, komolyzenészekkel, és továbbra is szeretném bemutatni a nézőknek sikeres emberek pozitív példáit. Erőt adhat, ha valaki mosolyogva meséli, hogy feltalált valami érdekes és hasznos dolgot, megmászta a Mount Everestet, vagy áthajózta az Atlanti-óceánt. – A díszlet változik? – Teljesen más lesz, mint korábban. Egy méltóságában megöregedett pesti bérház homlokzata a díszlet, ami szépen megvilágítva elegáns, de egyben emberközeli környezetet teremt majd a műsornak. – A készítő stáb összetétele mennyiben módosul? – A humorbrigád, a gegcsapat marad a régi: Aranyosi Péter, Tóth Tibor és Kövesdi Miklós Gábor szinte már a kezdetektől velem dolgozik. Hozzájuk csatlakozott később Kenderessy Attila, Ürmös Zsolt, valamint Nagy Gábor barátom. Szőke András és Badár Sándor pedig a közönség megmozgatásában segít állandó szereplőként. – 1989-től a Magyar Rádióban, a Rádiókabaréban, majd pedig később a Hócipő című lapnál dolgozott. Egyszer azt nyilatkozta, ezek voltak élete legjobb évei. – Minden szempontból nagyon jó évek voltak. Egyrészt megvalósult egy álom: Magyarország független állam lett, ettől minden kreatív ember szabadabbnak érezhette magát. Ráadásul a kilencvenes évek eleje egy viszonylag acsarkodástól mentes, jó korszaka volt Magyarországnak, motivált, hogy ennek az időszaknak aktív részese lehettem. Sok minden történt velem a kilencvenes évek elején, sok új dologba belevághattam. A filmgyárból, ahol több mint egy évtizeden át dramaturgként dolgoztam, távoznom kellett, de akkorra már írogattam a Hócipőnek, és rendszeresen szerepeltem a Rádiókabaréban. Ezek nagyon jó és termékeny évek voltak, nem is beszélve arról, hogy egy férfi életében a negyvenes évei jelentik a legjobb korszakot, amikor már pontosan tudja, mit akar, ismeri a hibáit, erősségeit és megvalósíthatja az álmait. – Hogy érzi, azóta változott az a Fábry Sándor, akit a képernyőn, a színpadon láthatunk? – Ha valaki az első tévéshow-kat ma megnézi, biztosan jót kuncog. Senki sem születik showmannek, ebbe is bele kellett tanulni. Nagyon remélem, hogy nem változtam sokat az előbb említett kilencvenes évek óta. Megvan még néhány kazettám, ami még a Merlin Színházban a „Pincér, aki hozzászól” című estemen készült. Soha nem szárnyaltam olyan szabadon, mint akkor és ott. A sokszor négy-öt órásra is elhúzódó előadásnak törzsközönsége volt, amely az új ötletek mellett estéről estére elvárta a megszokott fordulatokat is, ezért lehetőség nyílott arra, hogy mind a poénok, mind az előadásmód tökéletesre csiszolódjék. Úgy funkcionált ez az előadás, mint a háló a cirkuszi légtornász alatt. Nagyon sok történetet ott próbáltam ki, és amikor már jól működött, akkor adtam elő a Rádiókabaréban, majd a televízióban. A legpozitívabb és legtermékenyebb időszaka volt ez az életemnek, ezért nagyon remélem, hogy nem változtam sokat. Leirer Tímea csütörtök, m1 21.00 Fábry |
|
| |
|
|