Kezdőlap arrow Címlapsztori
Címlapsztori
Kiefer Sutherland Nyomtatás Email
Írta: Administrator   
2014.05.25.

Jack Bauernek ismét 24 óra  áll rendelkezésére, hogy megakadályozzon egy világméretű  katasztrófát. A legendás sorozat májusban új évaddal folytatódik, melyet az amerikai premier után pár héttel a magyar FOX is műsorára tűz.

Kiefer Sutherland
Kiefer Sutherland
Nyolc évad, 192 epizód, Emmy- és Golden Globe-díjak és világszerte több tíz millió rajongó. A 2001-ben útjára indult 24 a világ egyik legsikeresebb sorozatává vált, Jack Bauer legendás figurája pedig számos filmes és kulturális lexikonba került be. Nem csoda, hogy a legújabb, 9. évadot hatalmas várakozás övezi, még a főszereplő, Kiefer Sutherland is izgatottan várta a folytatást: „A nyolcadik évad egyfajta lezárás volt. A készítőkkel úgy éreztük, hogy letettünk valamit az asztalra. Ám amikor Howard Gordon producer megkeresett, hogy szeretne leforgatni tizenkét epizódot, amelyben felgyorsíthatjuk az időt, és új lehetőségeket nyitunk a történetmesélésben, azt azonnal nagyon vonzónak és érdekesnek tartottam. Jack Bauer karaktere teljesen megváltoztatta az életemet, ezért hamar rábólintottam a folytatásra. De azt már a kezdetek kezdetén jeleztem, hogy szeretnék többet kihozni a karakterből, és örülnék, ha a figura még keményebb és könyörtelenebb lenne.”
Sutherlandet három évvel ezelőtt láthattuk utoljára a terrorelhárítás ügynökeként. De a történet szerint azóta már négy év telt el – ennyi ideje menekül Jack az igazságszolgáltatás elől. Most száműzöttként él, de kész kockára tenni életét és szabadságát, hogy megakadályozzon egy újabb katasztrófát. A 24: Élj egy új napért! címet viselő új évad önálló történetként is megállja a helyét, így azok is be tudnak kapcsolódni, akik eddig nem követték a sorozatot, a szereplőgárdával viszont a korábbi szériák rajongóinak is szeretnének a kedvében járni. Sutherland mellé ugyanis több, korábbról ismerős arcot is visszahoznak, még fordulatosabbá téve ezzel a cselekményt. A sorozat védjegyének számító valós idejű felépítés természetesen megmarad, ám ezúttal  tizenkét epizódban mesélik el egy nap eseményeit a készítők, ezért gyakran lesznek időugrások. További újítás, hogy ezúttal nem az Egyesült Államokban, hanem a brit fővárosban játszódik a történet, és a felvételek is Londonban, Sutherland szülővárosá­ban zajlottak.
„Az új helyszín nemcsak a forgatás, hanem a sorozat szempontjából is hatalmas változás, hiszen az Egyesült Államok elnökének nincs meg ugyanaz a jogköre Londonban, mint otthon, ami érdekes dinamikai váltást okoz a történetmesélésben, a cselekménybe pedig nemzetközi politikai szálak is belefonódnak, ami engem lenyűgöz” – mondja Sutherland.
Az új évadot május 5-én mutatták be az Egyesült Államokban, hazánkban pedig május 26-án indul a magyar szinkronos változat. A 24: Élj egy új napért! című sorozatot hétfő esténként 21 órakor láthatják a nézők. A premierepizód után, május 26-án 21.40-kor pedig egy exkluzív, közel 30 perces werkfilmben a forgatás kulisszatitkaira is fény derül.
(X)
hétfő, Fox 21.00

 
Kilencvenéves a rádióújság Nyomtatás Email
Írta: Administrator   
2014.05.19.
Az 1920-as években a technikai fejlődés a legmerészebb álmokat is elérhető közelségbe hozta. Hódító útjára indult a rádió, már csak azt lett volna jó tudni, mi mindenre jó a készülék. 1929. május 24-én erre is fény derült.
Kilencvenéves a rádióújság
Kilencvenéves a rádióújság
A helyszínt, az időpontot, a létrehozó nevét iratok dokumentálják, tehát semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy 1924-ben megjelent a Magyar Rádió Újság. Ám, ahogyan egyre több apró részlet rajzolódik ki, úgy szép lassan a sajtótörténet a száraz adatokból virágzó népmesévé válik, felidéződik Mátyás király esete a bíró leányával, aki jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is. Akik viszont a meséknél jobban kedvelik a krimik izgalmát, azoknak is ajánlható a jeles dátumhoz kapcsolódó história egy-egy epizódja. És hogy még teljesebb legyen a képletes műfaji kavalkád: az alapítás viszontagságai a magyar abszurdot előlegezik meg.
Az újság létrejöttének történetét a tizedik születésnapon maga a szerkesztő, Laszgallner Ernő írta meg. A Ma Este című társadalmi hetilap felelős szerkesztője a dolgozószobájában értesült arról, hogy az egyik irodában egy rádiókészülék található, amely a várakozók reménye szerint meg fog szólalni. Erre ugyan nem került sor, de bizonyította a forradalmian új technikai eszköz létét, és megmozgatta az újságíró fantáziáját. Nemcsak felismerte a találmány jelentőségét, hanem a nagy lehetőséget is meglátta, és rövidesen engedélyt kért egy rádiós szaklap indítására. Az első számot 3500 példányban nyomták, és szinte azonnal elkapkodták. A tizenhat oldalon főként műszaki leírások, kapcsolási rajzok, tanácsok kaptak helyet, mindössze három sor jutott programajánlóra, hiszen nem volt mit közölni. Ugyan a kelet-közép-európai országok közül nálunk jött létre először rádiótelefon-szolgáltatás, de ezt csupán az MTI tudósítói vehették igénybe. Elméletben, mert jócskán akadtak hozzáértő kíváncsiak. „Meglepetésül szolgált, hogy már ebben az időben is volt néhány rádióamatőr, akik eredményeket értek el saját maguk készítette rádió vevőkészülékeikkel. Ezek egyenként szállingóztak be szerkesztőségünkbe, eleinte kicsit bizalmatlanul – mert hiszen nem egynek kobozta el a rendőrség egész berendezését –, megismerve azonban minket, szerkesztőségünk az amatőrök központjává vált.”
Jogszabály tehát nem tette lehetővé a rádiózást, aminek következtében a lap megjelentetését is ideiglenesen szüneteltetni kellett, míg végre, 1925 novemberében megszületett az új rádiórendelet. A némiképp illegalitásban töltött időszak után szinte diadalmenet következett, ahogy nőtt a rádió-előfizetők száma, úgy emelkedett az olvasóké is, 1933-ban már százezer példányt nyomtak a heti magazinból.
A tartalom sokszínűségére nem lehetett panasz: míg az első hónapokban elsősorban a világszerte egyre népszerűbb rádióhallgatási lázról szóltak a képes hírek, tudósítások, később a rovatok hallgatói fórumokká is váltak. Szubjektív vélemények és objektív kritikák vették célba a műsorkészítőket, a lap munkatársai pedig az olvasók aktivitását igyekeztek az ügy szolgálatába állítani különféle akciókkal.
A maitól eltérő hangvételű írások nem az útkeresés bizonytalanságát tükrözik, hanem éppen azt, hogy az újság a rádiókészülék nyújtotta szabadság élményét próbálta meg átültetni írott formába. Így kerülhetett nyomdába például az első rádiós vicc: „– Olyan maradi a maga anyósa, hogy nem hagyja rádiókészüléket venni? – Dehogy maradi! Féltékeny a hangosan beszélőre!” A szerkesztőség reagált a Rádióban folyó alkotó munkára, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a műsorok propagálásában: szakértő szemmel mutatott rá például a kulturális feladatok fontosságára, és teret adott a sportközvetítések népszerűsítésének is.
Hat évfolyam után érezték úgy a szerkesztők, hogy egy korszak lezárult, 1929. szeptember 29-től az addigi tendenciát a Rádió Újság vitte tovább, míg a Rádióélet fő célkitűzésének a rádió világának bő ismertetését választotta. Ez azt is jelenti, hogy a közszolgálati rádió műsorújságja kétszer is ünnepelheti a születésnapját, és hagyományaiban egyaránt – csakúgy mint a Rádióélet –  elkötelezett marad a műsorkészítők munkája iránt, ugyanakkor az olvasók igényeit szem előtt tartva igyekszik háttéranyaggal segíteni a tájékozódást.
A második világháborút követően, 1945. november 16-án indult újra a magazin, amelynek elnevezése és külalakja többször is változott. A folytonos megújulás részben a kor történelmi meghatározottságából fakadt, másrészt figyelembe vette a rádióhallgatási szokások átalakulását, valamint azt is, hogy egyre több forrásból tájékozódhattak az olvasók. A legjelentősebb változást a televízió megjelenése jelentette, 1956 augusztusától a Rádióújság közölte a heti két kísérleti adás programját, és idővel, a lehetőségekhez képest, a kisképernyős műsorok is mind nagyobb terjedelemben jelentek meg az oldalakon. A bőséges kínálatnak sokszorosan is hasznát látta a közönség, hiszen ugyanazt a témakört több szemszögből is körbejárhatta. Ez a lap struktúrájában is megmutatkozott: a szerkesztőség egy-egy műsorszám kiemelésével és háttérinformációkkal igyekszik olvasóit segíteni a választásban. Nem titkoltan azzal a céllal is, hogy a technika révén létrejött közösségi élmény az otthonok falai között meghitt és tartalmas pillanatokat szerezzen minden olvasónak. Mintha családi körben lennénk.

Az évforduló alkalmából lapunk különleges tartalommal jelentkezik.
Forray Katalin

 
Magyar Állami Népi Együttes Nyomtatás Email
Írta: Administrator   
2014.05.11.
Eseményekben gazdag a 2013–14-es évad a Magyar Állami Népi Együttes életében. Mihályi Gáborral, az együttes művészeti vezetőjével beszélgetünk az észak-amerikai turnéról és a novemberi új bemutatóról.
Magyar Állami Népi Együttes
Magyar Állami Népi Együttes
Színpadi és úti élményekben gazdag, nagy sikerű turnét zárt decemberben a Magyar Állami Népi Együttes. A több mint három hónapos turné alatt hetvenhárom előadást adtak, közel nyolcvanezer néző látta Amerika-szerte a Magyar rapszódia című előadásukat. Mire emlékeznek vissza a legszívesebben?
Mihályi Gábor: Sokszor elhangzott már, hogy Magyarország legnagyobb értéke a kultúrája. Erről személyesen győződhettünk meg, hiszen nem volt olyan előadás, amelyen a harmadik kikövetelt ráadás után a közönség ne ünnepelte volna felállva az előadásunkat és a társulat művészeit. Bár a rengeteg fellépés és a hosszú utazások miatt a turné mindenki számára rendkívül megterhelő volt, ennek ellenére kicsit talán megismerhettük Amerikát is. Minden siker és élmény ellenére a harmadik hónap végén már mi is egyetértettünk a mondással, hogy: Mindenütt jó, de legjobb otthon!
-A rendszeres fellépések mellett a Népi Együttes új műsoruk no­vemberi bemutatójára készül. Koreográfiáiban általában egy-egy tájegység folklórját dolgozzák fel. Ezúttal melyiket, és miért éppen erre esett a választás?
M. G.: Az elmúlt években is készítettünk már olyan produkciókat, amelyekben a Kárpát-medence egy-egy kisebb-nagyobb tájegységének hagyományait állítottuk színpadra. Az új, készülő darab, a Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: a magyarok, ruszinok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös, és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A színház ezeknek a találkozásoknak az esélye, a tükre. A tükör, amibe jó belenézni.
-Hogyan készül az új darab? Milyen előkészítő munkák zajlanak most?
M. G.: Bár csak novemberben lesz a bemutató a Nemzeti Színházban, a próbák már teljes erővel zajlanak. Kárpátalja egy kissé „elfeledett”, számunkra is szinte ismeretlen terület. Ezért hamarosan egy szűkebb alkotói csapattal odautazunk. Ez nemcsak „tudományos anyaggyűjtést” jelent, hanem olyan szellemi és érzelmi feltöltődést is, ami a tapasztalatom szerint a színpadra állítás munkáját is segíteni fogja.
-Hol láthatja a közönség a Magyar Állami Népi Együttes előadásait?
M. G.: Májusban többek között a Hajnali Hold című előadásunkat láthatja a közönség a Hagyományok Házában. A produkció különlegessége, hogy a nőt, a női princípiumot, az asszonyi sorsokat állítja a középpontba. Mindehhez a hagyományos kultúránk páratlan gazdagságából merít inspirációt. A hónap végén a Kincses Felvidék -Bartók trilógia I. részét láthatják szintén a Hagyományok Házában. Az előadás a Felvidék etnikailag sokszínű tánc- és zenekultúráját mutatja be és egyben Bartók Béla Kárpát-medence-koncepcióján alapul. A Művészetek Palotájában a Szarvaséneket -a szarvassá vált fiúk varázslatos történetének feldolgozását -adjuk elő. Nyáron pedig szinte körbeutazzuk az országot. Láthatnak bennünket Győrben, Debrecenben, Egerben és Pécsett. Fellépünk fesztiválokon és kisebb-nagyobb városi ünnepeken Balatonföldvártól Martfűig, Jászapátitól Regécig.
Adonyi Adrienn

 
Kállay-Saunders András Nyomtatás Email
Írta: Administrator   
2014.05.03.
Hamarosan az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyzőjéért, a 2014-es A Dal győzteséért, Kállay-Saunders Andrásért szoríthatunk. A megmérettetés előtt a Running című dal szerzőjével és előadójával beszélgettünk.
Kállay-Saunders András
Kállay-Saunders András
-Budapest, New York vagy Koppenhága – melyik városra gondol mostanában a legtöbbet?
-Négy éve nem jártam a szülővárosomban, New Yorkban, Budapest pedig a mindennapjaim színtere, ide kötődöm leginkább. Természetesen, ahogy közeledik az Eurovíziós Dalverseny ideje, úgy egyre többet gondolok Koppenhágára is. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz azon az óriási színpadon, hatalmas tömeg előtt énekelni.
-A Dal első helyezettjeként az öröm vagy a közelgő megmérettetés miatt, inkább az izgalom jellemző az életére?
-Sokat vártam erre a győzelemre, ami harmadik nekifutásra sikerült, úgyhogy az öröm is sokáig kitart. Boldog vagyok, és egyáltalán nem izgulok, remélem, hogy később sem fogok. A legerősebb érzelem bennem e pillanatban a várakozással vegyes kíváncsiság.
-Hogyan készül a versenyre? Edz, gyakorol, mint egy sportoló, vagy inkább koncentrál?
-Sokat gyakorolom a dalomat és a produkciót a többiekkel. Jóval nagyobb színpadot kell betöltenünk, többet kell mozognom, még futni is fogok az egyik refrén előtt. Ehhez pedig mindent pontosan ki kell dolgozni, hogy megfelelő mennyiségű levegőm legyen. Az állóképességemet a konditeremben való edzéssel próbálom fokozni. Fejben is helyre kell tenni a dolgokat, fontos, hogy megfelelő önbizalommal, hittel tudjak kiállni a színpadra.
-A Running súlyos társadalmi problémát – a családon belüli erőszakot – boncolgatja. A fiatalok mennyire fogékonyak az ilyen tartalmakra?
-Sokan értékelik, hogy nem csak mindig a szerelemről, a szakításról énekelek. Fontos témák ezek, de léteznek ezen túl is olyan jelenségek, amelyeket érdemes dalba foglalni. Miután pedig ez a téma sajnos sokakat érinthet a világban, biztos, hogy a hatása is erősebb.
-Édesapja profi zenész. Büszke a fiára?
-Apukám nagyon büszke rám, és igazi szakmai kapcsolat alakult ki közöttünk: megmutatom neki minden munkámat, kíváncsi vagyok a véleményére, ő pedig követi a pályafutásomat.
-Édesanyja a történelmi Kállay család leszármazottja. Mit jelent az önnek, hogy képviselheti Magyarországot egy nemzetközi fórumon?
-Nagyon érdekes volt, amikor találkozhattam Kállay Kristóffal, az egykori miniszterelnök ősöm unokájával. Sok olyat mesélt a családról, ami újdonság volt számomra, és bevallom, büszkeséggel töltött el. Remélem, én is jól fogom képviselni énekesként a Kállay nevet és az országomat.
-Kisfiúként énekeltek odahaza magyar gyermekdalokat?
-Ami leginkább megmaradt bennem az nem is ez, hanem a nagymamámmal együtt töltött esték. Ilyenkor leült az ágyam mellé és együtt imádkoztunk magyarul: „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem…”
-Szereti a magyar zeneszerzők műveit?
-Nagyon sokszínű a zenei ízlésem, ezért is nehéz betagozni egy stílusba a dalaimat. Emlékszem például, hogy mikor először jöttem Magyarországra, megmutatták nekem Máté Péter dalait. Nagyon tetszettek, pedig teljesen más műfajban alkotott. Sokféle zenei irányzat, stílus iránt nyitott vagyok.
-Május hatodikán lép színpadra a dán fővárosban. Járt már ott?
-Még sosem jártam Koppenhágában. Forgattunk egy klipet Svédországban, ahol láttam azt a hidat, ami átvezet Koppenhágába. Szerepel a klipben is.
-Hányan utaznak a versenyre, ki lesz önnel?
-Alapvetően a produkció résztvevőivel utazunk: a vokalisták, a táncosok, a management, Szakos Krisztián, a producerem és a televíziós stáb jön velem. És ott lesz még a fodrászom is.
-Mire fog gondolni, mielőtt felhangzik a színpadon a Running első üteme?
-A Dal döntőjét tudom felidézni. Amikor a backstage-ben álltam a színpadra lépés előtti percekben, csak annyit mondtam magamnak, hogy „énekeljél szívből és engedd el magad!”. Éreztem is éneklés közben ezt a különös erőt, akarást. Valami hasonlót szeretnék átélni Koppenhágában is!
M. Zs.
kedd, M1 21.00

 
Kovács Koko István Nyomtatás Email
Írta: Administrator   
2014.04.27.
Az M2 gyerekvetélkedőjében ismét harmadik-negyedik osztályos iskolások versengenek a megtisztelő címért. A műsor házigazdája, Kovács Koko István várja a képernyő elé a nézőket, hogy kiderüljön: melyik A legokosabb osztály.
Kovács Koko István
Kovács Koko István
-Mennyire kell egy műsorvezetőnek „fegyelmező osztályfőnökként” viselkednie?
-Az igazság az, hogy én sokkal inkább vagyok a „rosszalkodás” támogatója, mint fegyelmező erő. Jobban szeretem az olyan műsort, ami nem teljesen steril, ahogy maga az élet sem az. Ugyanis oldott közegben derül ki igazán, hogy mennyire életrevalóak és rátermettek a gyerekek. Ehhez pedig az kell, hogy ne az tudatosuljon bennük: most egy televíziós produkció elvárásainak kell megfelelniük, hanem önfeledten tudjanak játszani, megoldani a feladatokat. Szerencsére a harmadikos, negyedikes korosztály ebből a szempontból természetes lazasággal kezeli a helyzetet.
-Van hasonlóság egy televíziós vetélkedő és egy ökölvívó-mérkőzés között?
-Természetesen. Miként egy sportversenyen, úgy itt is igaz: minél nagyobb a tét, annál feszültebb a hangulat, és kiderül, ki mennyire talpraesett, mennyire tudja a feladat súlyát megfelelően kezelni. Nagyon izgalmas ezeket a tapintható lelki változásokat velük együtt átélni.
-A harmadikos, negyedikes Koko annak idején ilyen életrevaló kisfiú volt?
-Valószínűleg. Bár a tárgyi tudásom, a matematikai vagy biológiai ismereteim nem érték volna el azt a szintet, hogy beválogassanak egy hasonló vetélkedőbe, viszont a talpraesettségem, a gyors észjárásom jó pár szituációban segítségemre volt már abban az időszakban is.
-Ha visszagondol kiskamasz önmagára, érez változást az akkori és a mai gyerekek között?
-A mai gyerekek lényegesen információgazdagabb közegben élnek, többet tudnak a világ dolgairól, talán többet is, mint amennyire szükségük lenne. Természetesen egészen más kommunikációs csatornákat használnak, az életük része az internet, a közösségi oldalak. Nem tudom, jobb-e ez vagy rosszabb. A mi gyerekkorunk lényegesen lassabb, ingerszegényebb volt. Ugyanakkor az is biztos, hogy annak idején a szüleink generációja is hasonlóan méregetett bennünket, ahogy mi is a mostani gyerekeket.
-Milyen tapasztalatai vannak, több fiatal ismeri fel a városban járva, mint korábban?
-Ez már az a korosztály, amely születési idejénél fogva nem láthatott engem a szorítóban, nem ismerhetett ökölvívóként. Számukra én már Koko, a műsorvezető vagyok. Egyébként sokan megállítottak már az utcán - gye­re­kek is, tanárok is –, hogy márpedig az ő osztályuk a legokosabb osztály, ők is szeretnének a vetélkedőn részt venni.
-Az állatkerti kulissza mennyire ösztönző a vetélkedéshez?
-Ez a nemzedék még félelem nélkül közeledik minden állathoz, legyen az egy csörgőkígyó vagy egy szurikáta. A Fővárosi Állatkert pedig nagyon jó házigazdánk, sok találkozási lehetőséget biztosít számunkra az állatvilággal. Ez óriási ajándék a műsornak és a részt vevő gyerekeknek is.
-A csapatkapitányok között csupa neves művész, sportoló, televíziós személyiség szerepel. Mennyire veszik komolyan a versenyt?
-Nagyon! Már az első évadban is tapasztaltuk, hogy először ők is inkább „csak” játékként kezelték a szituációkat, aztán egyre inkább beleélték magukat a versengésbe, fontossá vált számukra a győzelem, és ők is megszenvedték, ha nem sikerült a továbbjutás, mert felelősséget éreztek a csapatukért. Olyannyira így volt ez, hogy saját magukat okolták, ha nem sikerült a csapatot győzelemre vezetniük.
-Miben állít példát ez a műsor a fiataloknak, milyen üzenetet hordoz a győztes csapat vándorkupája?
-A legokosabb osztály elsősorban egy nagyszerű játék! Nyolc csapat indul, amelyik győz, az valamiben több, valamilyen képességben erősebb, mint a többiek. Ugyanakkor a gyerekek is helyén kezelik a győzelmet, nem „szállnak el” az eredménytől. De nem is ez a műsor célja, hanem az, hogy példaként állítsuk a gyerekek elé az értelmes, sportszerű versengést és a csapatszellem erejét.
M. Zs.
vasárnap, M2 19.05

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok: 19 - 27 / 301
Advertisement
© 2015 rtvreszletes.hu
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.